Most másodszor töltöttem el egy fél éjszakát a megyei kórház sürgősségi osztályán ugyanazzal a gyerekkel, ugyanolyan áldatlan körülmények között, pedig közben több év eltelt.
Péntek délután húgomék voltak ott nálunk Zsófi névnapot köszöntöttek. Az ünnepelt hamar megunta, kikérezkedett biciklizni a járdára. Nem is volt ezzel semmi baj, mióta megtanult kerekezni szenvedélyesen rótta a ház előtt a métereket. Éppen csak az volt a baj, hogy papucsban ment ki, túl gyorsan tekert, a szomszéd kis sráccal túl közel mentek egymáshoz, a lába lecsúszott a pedálról, valahogyan alá került a biciklinek, és abban a pillanatban ki is törött a nagy lábujja. Teljesen keresztbe állt.
Rohantunk az ügyeletre, de onnét tovább küldtek bennünk, mert helyben a kórház már csak rehabilitációs betegeket fogad. Csak halkan kérdezem, hogy ilyen esetben akinek nincs autója, annak a lábujjtöréshez mentőt hívnak, vagy mehet taxival a megye székhelyre?
Szóval kikötöttünk a sürgősségin. Ahol egy orvos volt, és órákig tartó várakozás. Volt ott olyan akinek az üveg felvágta a tenyerét, este 6 órától 11-ig várt arra, hogy összevarrják neki, vagy a két éves kislány akinek a sípcsontja tört el 7-től fél tizenkettőig ott sírdogált, mire begipszelték, és utána még majdnem egy órát vártak, hogy a papírjaikat kiadják.
Mi fél egykor szabadultunk kis szerencsével, a röntgenbe előbb bejutottunk, mint a sorunkból következett volna, mert a gipszelő bácsi összekeverte a két kislányt. Zsófi kapott egy helyes sínt a lábujjára. Most tanul úgy járni, hogy ne terhelje azt a lábát.
Most már csak az a gondom, hogy pénteken kell kontrollra mennünk, remélem tartják a megadott időpontot, mert aznap lesz az óvodában a ballagás is. Ha időben hazaérünk, akkor sem tudom hogyan fogom az egészet megszervezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése