November közepe van, és én eddig egy szót sem írtam a gyerekek iskoláiról, az iskola kezdésekről.
Részben szándékosan, mert időt akartam hagyni, hogy minden letisztázódjon.
Most először kezdem a legkisebbel.
Zsófinak rendhagyó módon kezdődött az iskola. Elsős lett, olyan iskolába írattuk be, ami nekünk is ismeretlen volt, mert a nagyok nem ide jártak. Hogy ennek mi az oka? Ebbe annyira nem akarok belemenni, hiszen amikor a gyerekek oda jártak én nagyon meg voltam elégedve az intézménnyel is és a tanárokkal is. Most változott. Már nem szimpatikus egyik sem. (lehet hogy tévedek, mert az új tanító néniket csak nem ismerem) A másik iskola, ahová most a kicsi jár egyházi. Korábban ide nem akartam gyereket járatni, mert emlékeztem az igazgatónő viselt dolgaira az elmúlt rendszerből (a köpönyegforgatás tipikus formája), de ő mostanra már nyugdíjba ment. Az elsős tanítónéniket mindenki a város szinte legjobb tanítóinak tartja. Eddig egyetértek velük.
Zsófinak az első hetek nem voltak könnyűek. Nehezen értette meg, hogy itt már nincs olyan nagy szabadság mint az óvodában, nem lehet óra közben mászkálni, beszélgetni. Kapott is a második héten két szomorú nyomdát, az egyiket beszélgetésért, a másikat mert a tornazsákjával püfölte a fiúkat. Hát mit mondjak, kicsit korainak tartottam, mert hogy még nem értették meg a gyerekek a szabályokat, másrészt pedig ha belegondolok harminc gyerek mellett nem lehet hagyni, hogy mindenki azt csinálja amit akar.Az első házi írás is sírásba fulladt, mert színezni kellett, és a kisasszonynak nem fűlött hozzá a foga, közölte, hogy ő utál színezni, és nem fogja megcsinálni, festeni szeret (ez igaz is, az óvodában sem szeretett színezni). Aztán megcsinálta, sőt most hogy már nem kötelező, otthon is gyakran előszedi a színes ceruzáit. Amióta elkezdtek tanulni, nincs vele semmi baj, érdeklik a számok, a betűk, szerintem, mint valami rejtvényt, úgy fogja fel. Nem tanítok neki semmit előre, sőt az igazat megvallva gyakorolni is általában csak hétvégén szoktunk, mert a napköziben megírják a leckét, és átismételik az anyagot, és este hat után már nem fogom kínozni a tanulással, ha egyébként nincs vele gondja.
Az első fogadó óra is megvolt. (nem vagyok egy fogadóórára járogató anyuka, de az elsőre azért elmegyek) A tanító néni megdicsérte Zsófit, mert okos, és érdeklődő gyerek, egyedül a száját kellene néha csukva tartania amikor kell. De szerinte szeptember óta sokat változott, már nem olyan szertelen. Azt csak én teszem hozzá, ha a gyorsasága is fejlődne, akkor tényleg nem lenne semmi gond. Nem a tanulásban lassú, hanem például az öltözésben. Ha valamit mondunk neki, akkor csak sokadjára foglalkozik vele, mert közben teljesen más foglalkoztatja.
Az egyetlen ami kiverte a biztosítékot nálam, a tegnapi-tegnapelőtti egészségnap volt. Hétfőre az volt a házi feladat, hogy a gyerek rajzoljon egy olyan rajzot, amin azt ábrázolja, hogy mit tesz hétvégén az egészsége megőrzése végett, vagy készítsen gyümölcs-zöldség szobrot. Mi az előbbit választottuk, mert most pont szombaton volt lovagolni, és azt rajzolta meg. Természetesen az ő kis elsős szintjén. Reggel szembesültem azzal, hogy az anyukák büszkén tolattak be a gyümölcs szobraikkal, amikben a gyerekek keze nyomát csak nagyítóval lehetne látni. Elkeseredtem, mert rögtön sajnálni kezdtem a gyerekemet, hogy az ő anyjának ez eszébe sem jutott, de ha jutott volna, akkor sem lenne előbbre, mert ez a fajta kreativitás mérföldekre van tőlem. Aztán a Zsófi közölte velem, hogy ez a rajz tök jó, és gyönyörű, és úgy vettem észre, hogy a tanító néni is tisztában van a helyzettel, és ő is és én is tudjuk, hogy a házi feladatot nem az anyukáknak adják fel.
Ma reggel nyílt nap volt, az első két órára lehetett bemenni, választani kellett, mert kevés volt a hely. Mi a matekot választottuk, Zsófi kérte, mert hogy ott ő ügyesebb. Tényleg az volt, szépen jelentkezett, és hibátlanul megoldotta a feladatokat. Azt meg tudtam állapítani, hogy "erős" osztályuk lesz, mert szinte minden gyerek értelmes,okos, nyitott, de éppen ezért sokat kérdező, jelentkező (ha jelentkezik már mondja is a megoldásokat, amiről még a Zsófi is a leszokás állapotában van), eleven is,
Mindent egybe vetve, eddig még nem bántam meg hogy iskolát váltottunk, és szerencsére a lányom is jól veszi az első akadályokat.
