Jócskán lemaradtam megint a bejegyzésekkel. Annyi minden történt, hogy elhatároztam, a legfrissebbel kezdem, és ha sikerül akkor majd a korábbiakra is visszaemlékezem.
A múlt hetet a Balaton mellett töltöttük. Korábban, amikor a "nagyok kicsik voltak" sok nyaralás Révfülöpön telt el. Pár éve elhatároztam, hogy kimozdítom számítógépen szocializálódott gyermekeimet, és elmegyünk Magyarország olyan részeire, ahol ők még nem jártak. Azt vettem ugyanis észre, hogy míg az én gyerekkoromban az osztálykirándulások révén sok-sok helyre eljutottunk (különösen középiskolában), most csak a megszokott helyekre viszik a gyerekeket. Például Pécsett már kb. 3-szor volt mindegyik.
Ezért egyik évben Kaposvár környékét, másik évben Hortobágy és Debrecen, tavaly pedig Szeged, Mórahalom, Kiskőrös volt a cél. Különösen az utóbbi kissé botrányosra sikerült, és közöltem velük, hogy mind a hárommal képtelenség együtt kirándulni. Meglepetésemre igazat adtak, és a fejemhez vágták, hogy ők bizony vízparton éreznék jól magukat, és milyen jó volt amikor kisgyerekként a Balatonnál nyaraltunk. Ezért aztán nem volt más választásom, a családi béke megóvása miatt, minthogy idénre is lefoglaltam a nyaralót egy hétre.
Szerencsére amikor mentünk még kánikula volt, sőt pár napig még túlságosan is meleg volt. Odafele vonattal mentem a három gyerekkel, mert a férjem csak később tudott jönni, de a tesóm is velünk volt a lányaival pár napig. Pont aznap volt a Balaton átúszás, és mi rögtön a mólón találtuk magunkat, ott bámészkodtunk, alighogy odaértünk. Az első öt nap fürdőzéssel és semmit tevéssel telt el. Bár azért történt más is. Apuka gyerekkora óta horgászik, és a Balaton a nagy szerelem. Az idén sem hazudtolta meg magát, kezdésnek fogott egy több mint öt kilós pontyot.
Később azonban nem volt ilyen szerencsés, egy fürdőszobai balesetben valószínűleg eltört a lábujja, mert még most is sántít, persze orvoshoz nem volt hajlandó menni.
A borús idő csütörtökön jött be. Hosszas tanakodás után elhatároztuk, hogy körül nézünk Tapolcán.
A Malom-tó, ahol sajnos már nem lehet csónakázni (én nem annyira bánom).
Hová tűntek a pontyok?
Pár példány még maradt.
Teljesen véletlenül kikötöttünk a Tavas-barlangnál. Rájöttünk, hogy a legkisebb még nem járt ott, ezért beálltunk a sorba a pénztár előtt. Egy óra elteltével le is jutottunk a barlangba.
A két nagy külön csónakban.
Később a fiam közölte, hogy többet nem fog a nővérével együtt csónakázni, mert amikor nem tudta miért nem megy a csónak, kiderült, hogy a tesó mindkét kezével kapaszkodott a sziklákba. (persze csak irányba akarta tartani a csónakot)
Itt már száraz lábbal lehetett a barlangban megállni.
Sajnos már pénteken nem lehetett fürdeni, megjött a hideg front, ezért csak pulóveres képek készültek, mert amíg jó volt az idő, a strandra elfelejtettem levinni a fényképezőgépet.
A mólón (direkt vágtak ilyen arcot, nehogy jól sikerült kép legyen).
Vadkacsás kép nem maradhat el.
Szombaton reggel aztán haza felé vettük az irányt, lemondva a mindenféle "haza felé menet még ezt nézzük meg" dolgokról, mert ott tartottunk, hogy a sok holmi mellett lehet hogy mi magunk be se férünk az autóba. (Miért van az hogy nem csökken a cipelni való mennyisége, mire elindulunk, hanem inkább növekszik?)
Persze előtte még játszottunk, egy "kuka kommandósat", mert voltak olyan jók a szemétszállítók, hogy a kukából csak a fele szemetet ürítették ki, konténert pedig égen földön nem találtunk.
Minden egybevetve, olyannyira jól érezte magát mindenki, hogy felvetődött, néha lemehetnénk egy napra is, csak úgy vonattal akár.
