2013. március 14., csütörtök

Nehéz év vége, és még nehezebb év kezdet


Hosszú idő eltelt amióta nem írtam ide. Karácsonykor nem igazán volt időm, szinte minden szombaton volt egy disznóölés a családban, csak a rohanás volt. Januárban próbáltuk összeszedni magunkat, törtük a fejünket a nagylány továbbtanulásán, aki felvételi kellős közepén elvonult sítáborba, gyakorlatilag én küldtem be a felvételijét.
Február 17-én pedig pótolhatatlan veszteség ért bennünket. Apósom 79. évesen elhunyt. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra ment el. Soha nem volt beteges, bárkivel fel vehette volna a versenyt a munkában, fizikailag a koránál fiatalabb volt. A szíve sem volt beteg, de most mégis feladta. Nagyon nehéz lesz nélküle, nemcsak a gyerekeinek, családjuknak, hanem különösen a feleségének. 52 évet éltek együtt.
Amikor két éve apukám meghalt, utána sem tudtam igazán írni sokáig, de most megpróbálom előbb összeszedni magamat. 
A gyerekek is nehezen viselték, a nagyok először csak meredtek maguk elé. Viki a temetés előtti napon írt kis-érettségit, Ő akkor sírta el magát, mert a novella amit elemezni kellett nekik, hasonló témájú volt. Matyi nem tudott sírni, Ő befelé gyászolt, de látszott rajta, hogy összetört. A kicsi viszont zokogott, és az első szava az volt, hogy őneki már egy papája sincs. A férjem az első sokk után próbálta lefoglalni magát az sok elintézendő dologgal, a testvérével együtt próbálnak minél jobban segíteni a mamának. Sajnos azonban a nővére távol lakik, így a ház, a kert ís főleg az Ő gondja lesz. Most már a sajátunk mellett az én anyukámé, és az anyósom kertje is ránk vár. Ugyhogy nincsenek illúzióim, hogy milyen állapotok lesznek az idén nyáron.
Bocsánat, hogy ennyit panaszkodok, de úgy érzem, nem tudtam volna addig bármilyen más témában írni, amíg ezt nem tudom kiadni magamból.

 
2011-ben az 50. házassági évfordulójukon


Édesapám 

Nincsenek megjegyzések: