A hét végén a városban motoros találkozó, felvonulás és bemutatók voltak. Személy szerint engem nem nagyon érdekelt, de gondoltam a gyerekeknek biztosan élmény lesz. Elindultam a három gyerekkel motorokat és motorosokat nézni. A két nagy hamar lerázott, mondva hogy várják őket a barátaik, de Zsófi velem maradt.
Nem bántam meg, hogy elmentünk, de nem is annyira a motoros felvonulás miatt (persze az is nagyon szuper volt), hanem azért mert a 7 éves lányomat úgy hallottam szurkolni, lelkesedni, ahogy csak egy gyerek tud. Teljes szívével, a maga komolyságával, de a felnőttek számára bizony szokatlan hevességgel.
A motoros kaszkadőr bemutatója alatt a legszolidabb megjegyzései ezek voltak:
- Nem igaz mit csinál! Ez az Mókus (ő a főszereplő)! Ez megbolondult! Anya, az Isten megáldotta ezt az embert, hogy még nem esett le!
Mellette folyamatosan tapsolt, és sikongatott. Először kicsit furcsán éreztem magam, és óvatosan körül néztem, hogy ki hallja, de aztán rájöttem, hogy a sok "kőarc" között a gyerekem a legőszintébb.
