2011. július 22., péntek

Hortobágy


Eltelt egy év, és ismét egy nyaralás előtt állunk. Ezért most a nosztalgia kedvéért megpróbálok visszaemlékezni, a 2010-es nyári kirándulásunkra.
Kezdődött azzal, hogy tavasszal megvettük a sátrat, és a hozzávalókat. Az úti cél: Hortobágy-Tiszafüred-Debrecen. Ehhez képest az indulás előtt egy nappal rá jöttünk, hogy egy országos esőzés előtt állunk, ami akár több napig is eltarthat. Így szélsebes szállás keresés kezdődött. Olyat kellett találni, ami nem drága, két-három napra is megfelelő. Hortobágyon sikerült, itt maradtunk 3 napig. Maga a falu, és a programok kellemes meglepetést okoztak. Igazán színvonalasak voltak a kiállítások, mindenhol kedves, udvarias emberekkel találkoztunk. (a gyerekeknek nagy meglepetés volt, hogy az idegen emberek is előre köszöntek)
A kilenclyukú híd

Nem olyan egyszerű vizet húzni.

A kisvasút állomásán.

Hortobágyi táj

Barátkozás a kecskével

Madárház-madárkórház

A játszóteret a nagyok is kipróbálták

Viki sem maradhatott le.

A falu határában lévő tank "emlékmű" sem kerülhette el, hogy közelebbről megismerjük.