2010. június 29., kedd

Vágyak

Két napja azon görcsölök, hogy a szabadságom első napján hova menjünk kirándulni a családdal. Nem mehetünk messzire, mert az autónk műszakilag pár napig még nem megbízható (olajcsere stb.), és lehetőleg ne legyen olyan amit már százszor láttunk. Több féle variáció után lelkesen közöltem a családdal, hogy megtaláltam a tutit. Mégpedig Győr városában láttam meg a legjobb lehetőséget. Hát nem arattam túl nagy elismerést, volt aki közölte, hogy osztálykiránduláson már voltak ott, volt aki megkérdezte, hogy mit is lehet ott órák hosszat csinálni, a másik közölte, hogy tulajdonképpen Győr "egy szép város". Ráadásul elhatároztam, hogy mivel még a természetes vizek bizonyára hidegek, jobb lenne ha tényleg csak kirándulnánk, és a férjem hobbija a horgászat rábeszélem, hogy egy horgász tó partján töltsük el a délutánt, erre azt a választ kaptam, hogy ez is csak egy mesterséges tó, ami nem az igazi.
Ezek után nem tudom, hogy hova megyünk holnap, este tíz óra van és senki nem mondta, "anya ez egy tuti ötlet", sőt azt sem hogy "ennél nincs jobb ötletem", lehet hogy jobb lenne itthon maradni.

2010. június 28., hétfő

Eper dzsem




Június talán egyetlen kánikulai napján epret szedtünk, a "szedd magad" akció keretén belül, mindössze 360 Ft-ért. Ketten két óra alatt tizenhét kilót szedtünk, ebből tizenkettő lett a miénk. Öt kilót készítettem el dzsemnek, a többiből fagyi lett, illetve csak úgy egészben lefagyasztottam, hogy később a téli ínséges időkben (persze, csak ha marad addig belőle) csak elő kell kapni a mélyhűtőből és már készíthető is a süti, a fagyi.

Rotyog a fazékban az eper.

2010. június 19., szombat

Egy apró szilánk a mai napról

Túl vagyunk a heti aktuális hisztin. (bár még a vasárnap hátra van)
Pedig ez a hét egészen csendesen telt el.
A kis csaj mentségére legyen mondva, valószínűleg a legfőbb ok az volt, hogy már nagyon fáradt lehetett, ugyanis kitört az óvodában is a szünet és a délutáni alvások egyszerűen kivitelezhetetlenek. Arra már régen rájöttünk, hogy mivel később kel fel mint óvodába járáskor, és ha délután alszik, akkor reménytelen este normális időben lefektetni. Ezért megalkuvásként, ebéd után nincs alvás, viszont este egy viszonylag rövid kört kell futni az álomba merülés körül.
Szóval a fürdetés előtt tört ki a balhé. Már az gyanús volt, hogy előtte a tesókkal valami nagy összetűzés lehetett, mert elég hangossá sikerült a játszás. Amikor sikerült Zsófit végre rábeszélni, hogy jöjjön fürödni, vidáman elkezdett futkározni félig lehúzott nadrággal. Mi közöltük vele, hogy ebből baj lesz, és akkorát fog esni, mint egy nagykabát, és csak a jobbik eset lesz, ha nem töri be a fejét. Ő ezeket az intelmeket egyáltalán nem értékelte, el kezdett dühöngeni, hogy ő tud magára vigyázni, és különben is miért van az hogy mindig a szülők parancsolnak. Sőt még azt is mondta, hogy megy a Mamához aludni.
Még a fürdőkádban is folytatta. Próbáltuk először vidáman felfogni a kitörését, de erre közölte velünk, hogy ez egyáltalán nem vicces. Majd azt is hogy ő már nem akar tovább gyerek lenni, hanem felnőtt, mert tud magára vigyázni, és ne mondják meg neki hogy mit csináljon. Különben is Hercegnő lesz, és szolgái lesznek, akiknek majd ő adja ki az utasításokat.
Nos erre mit mondjon a szülő, próbáltuk elmagyarázni, hogy nem azért parancsolgatunk, mert őt korlátozni akarjuk, hanem, mert vigyázni akarunk rá, és nem szeretnénk ha valami baja esne. Hercegnő már most is, a mi hercegnőnk, de erre azt felelte, hogy ez a ház nem palota.
Ekkor Apuka végső mentőövként bedobta, hogy szorítson azért hogy legyen egy lottó ötösünk és akkor építünk palotát. Ez végül is viszonylag megnyugtatta, de azért kérdéses volt, hogy nem fáradunk-e el az építkezésben, de mondtuk, hogy akkor mi csak irányítani fogunk.
Ezek után már hamar elnyomta az álom, előtte már volt "szeretlek Anya".
Halkan kérdezem, ha most ötévesen ilyeneket mond, mi lesz ha majd kamaszodik?

2010. június 13., vasárnap

Kerti piknik

A múlt hétvégén egy hirtelen ötlettől vezérelve, elhatároztuk, hogy szalonnát fogunk sütni az udvaron. Tervezzük, hogy majd építünk egy kemencét, és grillsütő helyet, de egyenlőre megoldjuk ezt a kérdést nagyon egyszerűen, ahogy a mellékelt ábra mutatja.
Végül nem sima szalonna sütés lett, mert a férjem ötletét valósítottuk meg, igazából grilleztük a szalonnát, gombát, paradicsomot, paprikát, grill kolbászt. Zseniálisan finomra sikerült.
Meg is ismételtük ezen a hétvégén is, Zsófi szülinapjához kapcsolódva.

A képen úgy tűnik, mintha a párom és az anyukám kicsit bizalmatlanul méregetné a vacsorát, de ez nem így volt.
Közelebbről így nézett ki az "alkotás".
Még a Papának is ízlett.

A sógorom remekül szórakozott a próbálkozásainkon.

2010. június 12., szombat

Úr napja

Elvesztettem minden beírást, amit ebben a témában írtam, ezért most soronként fogom lementeni.
Az Úr Napi körmenet minden évben egy nagy ünnep a közösségünk életében.
Sajnos az idei évben nem úgy sikerült, ahogy elterveztük.
A negyedik sátrat, ugyanis senki nem vállalta megépíteni - a sátrak építése régen az utcák népessége alapján volt meghatározva. Sajnos azonban, mivel rengeteg az új betelepülő, aki csak "hálni" jár a községbe ez már nem igazán tartható állapot.
Mivel csak egy hozzácsatolt volt falu vagyunk a városhoz, így is bánnak velünk velünk, minden ünnep és hétköznap.
Nincs önálló plébániánk, csak egy csatolt kis község leszünk mindig (az mellékes hogy nagyobb a lélekszám, mint más községekben).
Aki viszont próbálja a saját hagyományait ápolni, vagy ne adj Isten valami hasznosat megvalósítani, azt a saját szűk látókörű papságunk akadályoz meg.
Az Úr napi körmenet mindig nagy hagyomány volt a községben. Emlékszem amikor a kislányok virágot szórtak az Umbella elé (ez egy "sátor" ahol a pap viszi az Oltáriszentséget), de ez sem volt akármilyen forgatókönyv szerint. Volt aki vigyázott rá, hogy mikor ki következik, ki viszi a mécseseket, ki a zászlókat. Most már elértünk oda, hogy a zászlók közül csak a lányok zászlaját viszik ki a körmenetre, a fúk, és a fiatalasszonyok zászlaja benn árválkodik a templomban amíg a körmenet tart.
Ebben az egészben hibás maga a falu is, mert nincs olyan képviselője, és összetartó ereje, hogy legalább az ünnepek alkalmával ki tudná nyilvánítani, hogy igenis mi ide tartozunk, és nem kellene elfeledni a hagyományainkat -amit a mai kornak megfelelően lehetne adaptálni -.
Sajnos, ha bár mit próbál megvalósítani egy helybéli, akkor itt rögtön azt keresik, hogy miért ne "gazdagítsam" a földimet.
Visszatérve az Úr napi körmenetre, nálunk az a hagyomány, hogy minden utca állít egy sátrat. Ebben az évben mivel az egyik utcában a régi "sátor állíttók" egészségügyi állapotuk miatt nem vállalták tovább, nem volt aki át vette volna.
Magam is érintve érzem magam, de mentségemre legyen, hogy már volt összetűzésem a kicsinyes beszólásokkal kapcsolatban, amikor azt mondtam, hogy akkor csinálja aki akarja. Természetesen nem volt vállalkozó.
A folyamat már nagyon régen elkezdődött, amikor a falut mint közösséget leépítették. Most sok minden említhetnék, de a címnek megfelelően csak egyet.
A nagyobb egyházi ünnepek alkalmával (húsvét és karácsony), mindig a meghatározott hétvége vasárnap volt a közös gyónás lehetősége, délután, amikor biztos, hogy mindenki ráért.
A mai "liberális" világban nálunk ez az ünnepek előtti csütörtök 17-18. óráig van. Lehetőleg olyan időpontban, amikor "lehetőleg" senki nem ér rá, csak pár nyugdíjas.
Ezzel sikerült elérni, hogy a rendszeresen vallását gyakorló is csak meghatározott, és nagyon komolyan a - mindennapoktól behatárolt időpontban tudja a vallását gyakorolni.
Én ilyenkor mindig megkérdezem, hogy ki kiért van. A pap a hívekért, vagy a hívek a papért.
Úgy érzékelem, hogy saját területünkön inkább az utóbbi a valóság.
Ezt a Kanonok Úr biztosan tudja, hiszen utálja a rábasömjéni híveket (hogy miért, azt nem sikerült megfejteni).
Felteszem, hogy az ilyenkor kötelező látogatásokat azért letudja,a rábasömjéni híveket is meglátogatja, és minden nagyon rendben talál. (A gyerekek menekülnek a ministrálás alól, ha Ő jön ki, mert a legkevesebb, hogy trógertnek nevezi őket, azokat akik minden vasárnap ott vannak, akik soha nem sunnyogják el a szent misét.)

Az adományok kevésbé folytak be, mert miért is?
Ha valaki észrevenné, hogy ez egy elfeledett falu (ami már csak egy városrész), aminek lehetne önálló akarata, - nemcsak a nyugdíjas klub -. És megkérdeznénk, hogy miért élünk itt, ahol is élnünk kell.
Egy sátor.

Ennyi virágszirmot gyűjtöttünk.
Zsófi és virágszirmok.
Matyi a kereszttel.

2010. június 6., vasárnap

Gyereknap

Egy héttel ezelőtt volt a gyereknap, ami nálunk nem számít nagyon jeles ünnepnek. Nem csak ezen a napon ünnepeljük a gyerekeinket, hanem minden nap.
Ettől függetlenül azért az idén részt vettünk egy programon. Igaz nem a teljes család, a nagylányom a barátnőivel ment moziba, a férjem horgászni indult. Zsófi, Matyi és én meghívást kaptunk a szomszéd faluba - ahol a húgom pedagógus a helyi iskolában -, kis hezitálás után elfogadtuk. Az anyukám lelkes foltvarró, és szinte minden évben felkérik, hogy a gyereknapi rendezvényeken készítsen a gyerekekkel valami egyszerű, de ötletes dísztárgyat. Ebben az évben hungarocell tojást öltöztettünk fel. Megvallom őszintén, hogy miután a gyerekek elindultak a saját fejük után, és egyik programot látogatták a másik után, én is bevállaltam egy patchwork tojást. Közel három órányi megfeszített munka után lett kész. Hát láttam már szebbet is.
Közben megeredt az eső, így beszorultunk az aulába, de a gyerekek kedvét ez sem tudta elvenni. Végig izgulták a tombolát, majd a korongozás, papír repülő készítés, társas játék, és persze a tojás elkészítése eléggé lefárasztotta őket.
Végül is a rossz idő sem tudott kifogni rajtunk, mert mindenki jól érezte magát.


Zsófi a kürtős kalács evésben segített nem a varrásban.

A foltvarró csapat, Mama a szakértő, a tesóm, és egy másik tanár néni.

Egy kész mű (nem az enyém).